Andenon küldte be 2009. 09. 18., p - 17:01 időpontban

1. fejezet - Minden kezdet nehéz

A nap verőfényesen sütött le az alant elterülő hegyvidéki és fákkal sűrűn borított tájra. Az erdőt csak itt-ott szakította félbe egy-egy kisebb tisztás, de ez nem volt számottevő. Az erdő különféle erdei állatokkal volt lakott, de most riadtan futottak széjjel. Az erdőben az egyik kitaposott ösvényen, egy húszas évei elején járó fiatalember futott.

Ha az ember meglátta volna - arra gondolhatott - hogy valaki üldözi, de ez nem így volt. Szokásos napi edzésprogramját csinálta éppen. Célja az volt, hogy megtudja két óra folyamatos futással mekkora távolságot tud megtenni. Tehát kitűzött célja kettős volt, hogy megállás nélkül fusson megadott időn keresztül pihenő nélkül és a másik, hogy az elérhető legnagyobb sebességgel. Már útja vége felé közeledett, csak kevés idő volt hátra mai erőnléti edzéséből. Ronanon úgy folyt a víz, mintha legalábbis felhőszakadás lett volna vagy éppen a patakból mászott volna ki. Ronan izmos, magas férfi volt és a futás miatt most izmai kidagadtak. Rövid barna haja volt, és egy kevés borosta borította arcát, amelyről most szintén csöpögött az izzadtság. Félmeztelen volt, alul csak egy rövid nadrág borította testét. Lábbelije pedig egy könnyű bőrből készült csizma volt. Arcán a megerőltető edzés ellenére is elszántság látszódott. Az ösvény egy hegyre vezetett, így nagyon nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ne álljon meg. Néhány perc múlva lassított és megállt. Elégedettség töltötte el. Célját teljesíteni tudta és nagyon jó idővel sikerült ezt megtenni. Elmosolyodott. Megtörölte a homlokát.

Rendkívül melege volt, ezért legszívesebben valami hideg tóba ugrott volna fejest. Az ösvény mellett egy kisebb patak csordogált. Egy pillanatra arra gondolt, hogy megmártózik, de kötelességtudata nem engedte. Tudta, hogy mestere már várja és nem késlekedhet.

A hegycsúcson egy díszes faház állt és előtte pedig egy ősz, nagyon idős öregember. Szeme a távolba meredt.
- Siess fiam, már nincs sok időnk. Ma lejár az én időm, és te fogod bevégezni a küldetésemet – mormolta maga elé az öreg.
Az ember ránézésre semmi különöset nem talál benne, de hiba lenne őt lebecsülni.

Yaztromót mindenki nagytudású varázslónak ismerte, de a 20 évvel ezelőtti háború után eltűnt. Szinte senki nem tudta, hogy merre volt ez idő alatt. Tudták, hogy él de, hogy hol azt csak kevesen ismerték. A varázslók háborújában a két szemben álló fél csatája tulajdonképpen döntetlennel zárult. Nem bírtak egymással, de a súlyos harc annyira legyengítette őket, hogy többé már nem volt hatalmuk a több száz éve békében irányított birodalom felett.

A varázslók vereségükben, szégyenükben elbujdostak. A király a varázslók nélkül nem volt képes fenntartani a békét így ő is kénytelen volt elmenekülni. A hadsereg akarta megszerezni a hatalmat, de köztük is nagy volt a széthúzás. Polgárháborúk dúltak és különféle katonai csapatok akarták megszerezni a hatalmat. A teljes ország irányítását senki nem szerezte meg. Az ország különböző részeit „kiskirályok” irányították. Először a korlátlan fosztogatás volt a jellemző. De a legtöbb kiskirály rájött, hogy ha az összes embert teljesen kifosztják, akkor azok éhenhalnak és többet nem tudnak tőlük rabolni. Persze nem sokat hagytak nekik, de az éhenhalástól azért több volt. A faluk lakóinak teljes legyilkolása és felégetése már nem volt jellemző. Egy béke nélküli viszonylagos nyugalom ideje jött el. De az egyszerű emberek nyomorultul éltek. Az emberek a rossz területekről a kevésbé rosszra próbáltak menekülni, de ez nagyon nehéz volt. A területek határait szigorúan ellenőrizték. Az ország központi részén a király hű emberei Lord Caenlot vezetésével viszonylagos békét teremtettek. Néhány ezer fős hadserege fenntartotta a régi rendet egy kis területen. Továbbá megvédték a királyi palotát is, hiszen a palota a hatalom jelképe is volt. Vártak és bíztak benne, hogy a dicső időszak visszatér.

A varázslók háborújára is itt került sor. A hét nagy varázsló harca kegyetlen volt, még a palota is megsérült. Senki nem tudja, hogy valamelyik varázsló meghalt volna a küzdelemben. Két fehér varázsló Fergen és Yaztromó még elmondta a királynak, hogy meneküljön, mert varázserejük amit több száz éven át gyűjtöttek most elfogyott és örülnek ha magukat tudják megmenteni. A király pedig a biztonsága érdekében hagyja el a trónt. Társuk Gurdon pedig súlyosan megsérült.

Ettől a központi területtől nem messze helyezkedett el Yaztromó kunyhója. A hegyet emiatt rosszindulatú emberek nem merték megközelíteni.
De Yaztromó most érezte, hogy a sötétség közeleg és nem tud ellenállni nekik. De azt is tudta, hogy tanítványa akinek öt évet szentelt az életéből képes azokra a dolgokra, amelyet ő már nem tud megtenni.

Csapzottan és ziháltan megérkezett Ronan.
- Fiam már vártalak. Nincs sok időnk.
- Miért nincs időnk? - kérdezte. Tanítómestere szigorú pillantásából látta, hogy nagyon fontos dologról van szó.
- Kövess! - utasította szűkszavúan. Ronan nem ellenkezett és szó nélkül követte. Meg is volt ijedve, mert most mesterén nem tükröződött az a nyugodtság, ami mindig is jellemző volt rá. A faajtó nyikorogva kinyílt. A kunyhó alatti csapóajtó fel volt nyitva. Az asztalon egy láda hevert. Yaztromó kinyitotta és egy széttört pecsétet vett ki belőle.
- Fogd ezt a pecsétet és jobban vigyázz rá, mint a saját életedre. A küldetésed amiről beszéltem elkezdődött. A király fia, akinek nevét és sem ismerem, visszatért. Ahhoz, hogy a sötétség ne jöjjön el és borítsa káoszba a világot, a herceget hatalomra kell segíteni. Lesz egy segítőtársad Fergen varázslóbarátom tanítványa. Nem ismerem az ő kiválasztottját. A varázserőm nagyon lecsökkent. Keresd Fergent és ő tőle megtudod ki a tanítványa. Menj Orderon faluba. Ott találod meg őket.
- De hogy tudnánk ketten hatalomra segíteni egy herceget? Erre már nincs időm, hogy elmondjam. De a pecsét a kulcs a megoldáshoz. Vigyázz a pecsétre, még az életednél is jobban. Ha elveszted, már semmi esély nincs, hogy a világ megmeneküljön. Most pedig menj, ne késlekedj! Bármi is történik, te ne állj meg, ne nézz vissza. Csak siess ahogy az erődből kitelik. Én már nem fogok tudni neked segíteni.

Ronan kinyitotta az ajtót és öt sötét csuklyás alakot látott meg. Arcuk egyáltalán nem látszódott ki a ruha alól.
- Mit akarnak ezek itt? - kérdezte riadtan.
- Elkéstünk. Már itt vannak. És feltartóztatom őket, te pedig a hegyi patak felé vezető ösvényen menj egészen le a völgyig, azután az úton menj keletre Orderon városáig. Küldetésed ne fedd fel senki előtt, csak akikben teljesen megbízol. Aki küldetésed titka más ártatlan embereket sodorhat bajba. Most pedig fuss! A világ sorsa múlik azon, hogy te a pecséttel együtt biztonságba kerülj.

Ronan tudta, hogy mestere teljesen komolyan mondja ezt. Kirohant a házikóból és északra vette az irányt. A hegy tetején elterülő fennsík nem volt túl nagy. Emiatt hamarosan eltűnt a hegy takarásában. Az út eléggé lejtett, nagy erő kellett ahhoz, hogy ne zuhanjon le. Ez a néhány másodperc arra volt jó Yaztromónak, hogy egy varázslattal néhány másodpercig eltüntesse Ronan arcát támadói elől.
- Utána zsoldosok! Ne hagyjátok elmenekülni!
Mivel nem látták ők sem az arcát, ezért a fák közül a parancsra egy tucat katona jött elő és késlekedés nélkül üldözőbe vették Ronant.

Mikor elvágtattak a katonák, Yaztromó előjött a házából.
- Tehát eljöttetek. Már régóta várom ezt a pillanatot.
- Yaztromó, öreg barátom!
- Ne sértegess, kérlek. Soha nem voltunk barátok.
- Na mindegy. Hagyjuk az udvariasságot. Persze időközben rájöttem, hogy őrültségedben a tanítványodra bíztad a medált. Neked sem lett volna esélyed megvédeni. De kár volt megöletned egy ilyen tapasztalatlan ifjút. Nem tudom miért szenteltél öt évet ennek a fiúnak a kiképzésére. De igazából nem is érdekel. Mindketten elpusztultok a Sötét Szekta által.
Ekkor fényes erősugarak csaptak ki a sötét alakok kezeiből. Kegyetlen és egyenlőtlen küzdelem vette kezdetét.

Ronan látta a fényeket a hegy teteje felől. És egy pillanatra megtorpant. Ekkor Yaztromó jelent meg a fejében, a gondolataiban:
- Fuss! Meg ne állj! A katonákkal még elbánhatsz, de ha a sötét csuklyások lecsapnak rád, nem lesz esélyed. Még nem készültél fel eléggé és egyedül nincs esélyed. Az életem nem ért semmit és hiábavaló volt a veled való kiképzés is, ha most a medál a gonosz kezébe kerül.
Ronan nehéz szívvel, de folytatta az útját. Katonák kiabálását és lovak dobogását hallotta a távolban. Egyre közeledtek a hangok. Nagyon el volt fáradva. Tiszta por és izzadtság borította testét. Már alig bírta vonszolni magát. Tudta, hogy ha tovább fut annyira el fog fáradni, hogy nem lesz képes még a kardot sem felemelni. Megállt és szembefordult az érkezőkkel.

Hamarosan három közeledő férfit pillantott meg. Látszott rajtuk, hogy edzett harcosok. Zsoldosok, akik pénzért bárkit megölnek. Ronan sem tartozott a gyenge fizikumú emberek közzé, de a három harcos előnyben volt, hiszen nem szaladtak szinte egész nap. Ronannak a légzése még csak most kezdett helyreállni. Nagyon fáradt volt a több órás futás miatt.
- Nézzétek megtaláltuk! - kiabálta az egyik.
- Nagyszerű! A mester biztos bőkezűen megjutalmaz minket.
- Együtt támadjuk meg, hiszen mégiscsak Yaztromótól tanult – mondta az első.
- Nem! Enyém lesz az egész jutalom! - ordította a harmadik társuk, aki fiatalabb volt, mint a másik kettő.
Kivont karddal rontott neki Ronannak. Nem tudni, hogy tapasztalatlansága vagy forrófejűsége miatt, de súlyos árat fizetett meggondolatlanságáért. Amikor épp azt hitte, hogy ledöfi ellenfelét, Ronan egy hanyag mozdulattal arrébb ugrott és utána egyből az ellenfele mellkasába szúrta a hatalmas kardot. A szúrás pontos volt. A férfi hang nélkül esett össze a szúrás után. Ronan kihúzta fegyverét halott ellenfelének testéből. Tiszta vér volt minden.

- Ez az idióta megölette magát! Tudtam, hogy nem szabad ilyen zöldfülűeket felfogadni. De nekem mindegy. Az a lényeg, hogy én itt vagyok.
- Tévedsz ha azt hiszed, hogy ellenünk bármi esélyed is lenne. Ez egy pancser volt. Na jó, a szavak helyett döntsenek a kardok.
Ronan látta a két férfin, hogy nagyon erős harcosok. Most életében először úgyérezte, hogy ezek az emberek minden lelkiismeret-furdalás nélkül ölik meg. A különféle harcmesterek akiket Yaztromó hívott meg a képzésére nagyon keményen bántak vele, de ők soha nem ölték volna meg. Tudta, hogy ha hibázik itt nem a mestere korholását kapja érte, hanem az életével fizet. A két férfi egyszerre csapott le. Tudták, hogy nem szabad ellenfelüknek esélyt adni és lebecsülni őt. A baloldali férfi szúrásától kitért, a jobboldali leakarta csapni a kardjával azt pedig hárította saját fegyverével. Tudta ha rövid időn belül nem végez velük, akkor a kimerültség miatt ők végeznek vele. A rengeteg edzés azért annyiból jó volt, hogy a támadásból egyértelműen látta, hogy a jobboldali támadója az erősebb. Csak azt nem tudta eldönteni, hogy melyiket érdemesebb megtámadni. Végül a gyengébb mellett döntött. De valahogy el kellett addig távolítani az erősebbet. De inkább mást gondolt ki. Rendkívül kockázatos dolog. De remélte, hogy beválik. Leengedte a kardját és közelebb lépett a tapasztalatlanhoz.
- Feladom a harcot. Túl erősek vagytok. Odaadom nektek amit kerestek. Csak arra kérlek titeket, hogy kegyelmezzetek meg és hagyjatok elmenekülni.
A másodperc törtrésze alatt történt. A tapasztalatlan férfi tudta, hogy nem szabad élve hagyniuk Ronant, hiszen a parancs egyértelmű volt és varázslóknak nem szabad hazudni hisz rájönnek.

Így tudta, hogy ha most cselekszik akkor egy harcot kerülhet el. Kardjával átakarta döfni Ronant. Ronan olyan mozdulatot tett meg, hogy az valami hihetetlen. Pillanatok alatt térdre rogyott és derékban megpróbált elhajolni a kard elől A kard így is megkarcolta a karját. Közben a másik kezében lévő karddal gyomron szúrta ellenségét. Támadója hörögve csuklott össze, miközben Ronan kihúzta a kardot belőle. Gyorsan kellett cselekednie, felpattant a földről és egy hatalmas csapást hárított. Ellenfele nagyon mérges lett és rendkívül agresszíven támadott. A harc már több perce zajlott és Ronan egyre jobban fáradt. Az egyik szúrást már nem tudta hárítani és mélyen a vállába fúródott a kard. Felordított és a földre rogyott, ellenfele megforgatta a vállában majd kihúzta. Vállából ömlött a vér.

- Kelj fel és harcolj! Így már nem vagy igazi ellenfél. Ha nem harcolsz azonnal megöllek. Bolond volt Yaztromó, hogy rád pocsékolta az idejét.
Ronannak eszébe jutott idős mestere. Rá szánta az utolsó éveit és most itt van közel a halálhoz. Nem bukhatok el most és így – gondolta ezt. És ez hatalmas erőt adott neki. Valami új erőt merített régi mestere emlékéből. Felállt. Még a fáradtság és eltűnt az arcáról.
- Mi történt veled? Az előbb még levegőt sem tudtál venni. Na mindegy. Öröm lesz legyőzni egy ilyen kitartó ellenfelet. De most már pontot teszek a végére.
Hatalmas kardcsapásokkal folytatódott a küzdelem. Ronan elszánta magát. Tudta nem mehet így tovább. Elkezdett szaladni ellenfelével szemben, aki megpróbálta megvágni, de nem járt sikerrel. Ronan amikor elfutott az ellensége mellett a hátába döfte a kardot.
- Áhhh... még soha nem találkoztam ilyen ellenféllel. Hiba volt téged megtámadnom. De már késő.

Agradon összerogyott és kilehelte lelkét. Ronannon is megint látszódtak a kimerültség és a legyengülés jelei. Alig vonszolta magát. Lefeküdt a földre és elájult. Nem tudta, hogy mennyi idő telhetett el, de érezte, hogy valaki az ingét kigombolta és a medált próbálja leakasztani a nyakából. Kinyitotta a szemét és a sötét csuklyások egy újabb katonáját pillantotta meg. A férfi is észrevette őt. Azonnal a kardjához akart nyúlni. De ezúttal Ronan gyorsabb volt. Összeszedte összes erejét és gégecsövön vágta újabb támadóját. A férfi szinte azonnal megfulladt. Felült és meglátta, hogy az egyik fához egy ló van kikötve. Nagy nehezen odavánszorgott, eloldozta a lovat és felmászott rá. Forgott körülötte a világ. Nem tudta, hogy hova mehetne. Végül úgy döntött, hogy egyetlen hely van, amit még talán elérhet. Nem akarta ugyan az ott lakókat bajba sodorni, de tudta ha meghal akkor Yaztromó több évnyi munkája is kárba veszik. Nehezen tudott már ébren maradni, az edzés és a hosszú harcok miatt. Természetesen már a vérveszteség miatt is súlyos veszélyben volt. Már közeledett a faluhoz, de még volt néhány kilométer hátra. Időközben sötétbe borult a táj. Szerencsére a hold annyi fényt adott, hogy lehetett a földesutat követni. Érezte, hogy teljesen elhagyja az ereje.
- Hát itt a vég. Szomorú, hogy... - minden elsötétült és elájult.