Andenon küldte be 2009. 09. 20., v - 16:01 időpontban

4. fejezet – Váratlan fordulat

Másnap elindultak az egyik kitaposott ösvényen. A gyerekeket felültették a nyeregbe és gyalog vezették a lovakat maguk mellett. Ahogy egyre beljebb haladtak az erdőben, fokozatosan sötétebb lett. A fák magas és sűrű lombjaik miatt félhomály volt. Már több órája haladtak megállás nélkül. Mindenhol fák, bokrok vették körül őket, sehol sem találtak egyetlen egy tisztást sem.
Folyamatosan figyelemmel kísérték a környezetet, hogy ha valami veszély közeledik, akkor időben tudjanak reagálni rá. Már kezdett a szemük igencsak fáradni, hiszen nem volt megfelelő fény és a sok zöld szín miatt már alig bírta érzékelni a változást.
Turboc Ronan fülébe súgott:
- A fák között többen is mozognak.
- Igen, sajnos. Gondoltam, hogy te is észreveszed, hogy már tíz perce követnek. Valamint egyre többen vannak.

Néhány méterrel előttük a fák közül egy zöld csuklyás alak lépett ki.
- Megálljatok idegenek! Nem szeretjük a betolakodókat.
A fák és a környező bokrok közül íjászok bukkantak elő. Mindegyikük zöld ruhában és csuklyában volt. Teljesen bekerítették a kis csapatot.
- Kérlek, engedjetek utunkra. Csak átutazóban vagyunk.
- Akkor nem jó fele tartotok. Így egyenesen a falunk felé mentek.
- A férfi közelebb lépett és levette fejéről a csuklyát.
- Elfek! - mondta ki csodálkozva Turboc.
Az emberek már jó ideje nem láttak elfeket ezeken a környéken. A fiatalabbak csak hallomásból ismerték őket. Volt olyan gyermek, aki csak meseszereplőknek gondolta ezeket a lényeket. Mindegyik vékonyabb testalkatú volt az emberekhez képest. Kövér, testes elf egyáltalán nem volt köztük. Ez annak volt köszönhető, hogy állandóan mozogtak ill. egész életükben egészségesen táplálkoztak. Egészen más környezetben éltek mint az emberek. Világos már-már szinte fakónak tűnő bőrük volt, de a vonásaik jóval kecsesebbek voltak. Hajuk minden esetben világos volt és egyenes szálú. Az emberekkel ellentétben mindig egységesek voltak. Saját fajuk között sohasem dúltak háborúk. Békességben éltek egymással és ha nem volt ellenséges a másik fél, akkor más népekkel is.
- Igen azok vagyunk. De most nem tudom, hogy mit csináljunk veletek. Nagyon enyhén fogalmazok, ha azt mondom, hogy nem igazán kedveljük az embereket. De látom, hogy gyerekek is vannak veletek. El kell vinnünk a faluba titeket, a vezetőnk majd dönt a sorsotokról.
- Nem akarunk mi semmi bajt. Csak át szeretnénk haladni biztonságban az erdőn – mondta Ronan.
- Ez nem kérés volt, hanem parancs! Ugye te sem akarod, hogy lenyilazzunk titeket a gyermekek szeme láttára.

Ronan és Turboc folyamatosan elemezték a helyzetet. Tudták, hogy semmi esélyük nincs ellenük. Ahogy megmozdulnának nyilak tucatjai találnák el a testüket.
- Természetesen veletek tartunk. A kardjainkat át adjuk nektek.
- Nyugodtan tartsátok magatoknál. Úgy vélem, hogy esztelenség lenne ha ránk támadnátok.
A gyerekek félve kuporodtak össze a lovakon. Tovább vezették a hátasokat. Az íjászok élén ment az előbb beszélő elf. Oldalt és hátul pedig a többi. A nagy csöndet hatalmas üvöltés zavarta meg. Teljesen váratlanul a sűrűből egy hatalmas „szörny” rontott ki. Nagy termete ellenére rendkívül fürgén mozgott. Ronda, koszos és büdös volt. Az ogrék igen primitív és buta lények voltak.

Gyakran minden előzmény nélkül képesek voltak dühöngeni és rátámadni bárki másra. Emiatt minden intelligensebb lény kiszorította a saját területéről. Sem az elfek, sem a kis emberi csapat nem látott még ilyen lényt. Mindenkit meglepett teljesen a támadás. Az ogre első csapásával egy karlendítéssel elsodort három elfet, akik a fák közé zuhantak. Ronan és Turboc elengedte a lovak kantárját és azonnal előrántották kardjukat. Senki nem ért rá arra a megfigyelésre, hogy a lovak a gyerekekkel a hátukon a fák mögé fedezékbe vonulnak. Néhányan nyilat lőttek a lényre, de a vastag bőre miatt alig okoztak sérülést neki. Az elf soha nem volt gyáva nép, de mindig taktikusak. Így a legtöbben a sűrű fák közzé menekültek.

Jó néhányan közülük pedig nyilaztak. Egyik társukat sem hagyták volna magára. A csapatot vezető elf volt az egyik, aki a „szörny” csapásától a földre került. Éppen felakart állni, de az ogre elindult felé, hogy összetiporja. Lesújtani készült, amikor Ronan rávetődött az elfre úgy, hogy sikerült elrántani az ütés elől. Közben Turboc sem tétlenkedett. Egy fára mászott fel ahonnan most ráugrott a lény hátára. Így elterelte a figyelmet Ronanról. Turboc az egyik kezével kapaszkodott, míg a másikkal a nyakába szúrta a tőrét. A tőr túl rövid volt, hogy azonnal végezzen a lénnyel. A fájdalomtól azonnal felordított. Azonnal a nyakához kapott, hogy leszedje magáról Turbocot. Az egyik elf nyila a lény száján keresztül az agyába fúródott. Megtántorodott és és nagy puffanással elvágódott. Turbocnak épségben sikerült kikerülnie a harcból.

- Ti emberek most nagyot nőttetek a szememben. Ahelyett, hogy elmenekültetek volna a harcok elől, bátran szembenéztetek az ogrével. Nem beszélve arról, hogy ha ti nem vagytok talán már nem is élnék. Elnézést az udvariatlanságomért. Megérdemlitek, hogy bemutatkozzak. A nevem Borgan Odenall.
Ronan és Turboc is bemutatkozott. Az elfek csodálkozva nézték a lovakat amelyek az ogrétől egyáltalán nem ijedtek meg. Békésen ácsorogtak. Nem riadtak el, így a gyerekek sem sérültek meg. Az ogre ocsmány tetemét otthagyták és folytatták útjukat.
Percek múlva megérkeztek az elf faluba. A fák között a földön és a lombok között is takaros kis faházak álltak. Az elfek tisztelték a természetet és teljes harmóniában éltek vele. Kisgyerekek játszottak és felnőttek pedig különféle főként az életben maradáshoz szükséges munkákat végeztek. Ahogy meglátták a különös társaságot azonnal abbahagyták a dolgukat és a jövevényekre szegezték tekintetüket. Egy-két elf gyermek pedig tátott szájjal bámulta őket. Egy nagyobb, díszesebb ház felé mentek. Egy idősebb elf asszony lépett ki a házból. Őt is meglepte az emberek érkezése.

- Miért hoztad ezeket a falunkba?! - szegezte a kérdést Borgannak.
- Már nagyon rég nem láttam embereket ezen a területen. Éppen a falunk felé tartottak. Nem tűnnek túl veszélyesnek. Ezekkel az embergyerekekkel együtt jöttek. Visszafele az úton egy ogre támadt ránk és ők hősiesen helyt álltak. Sőt az életemet is megmentették, ahelyett, hogy kihasználták volna a helyzetet és elmenekültek volna.
- Majd eldöntöm, hogy barátok-e vagy ellenségek. Uraim, fáradjanak velem.

Amikor beléptek a házba helyet foglaltak és bemutatkoztak egymásnak. Az elf asszonyt Caitlin Windersonnak hívták.
- Nem kedveljük az embereket a varázslók háborúja óta. Kénytelen voltam a háború után idemenekülni maroknyi csapatommal. Mivel én voltam a legidősebb, így akaratom ellenére el kellett vállalnom a vezetést. Nem vállaltam a hazatérést a szülőföldünkre, féltem attól, hogy az emberek földjén való hosszú út során megtámadnak és végeznek velünk. Testvéreimmel itt rendezkedtünk be. Lassan szerelmek szövődtek, gyermekek születtek és benépesítettük ezt a kis falut. Kicsivel többen mint százan vagyunk. Majd szeretném egykor visszavezetni a népemet a szülőföldünkre. A legtöbben nem is jártak még „otthon”, csak néhány idősebb elf. Ti mi járatban vagytok itt?

- Szeretnénk átkelni kelet felé. Egy gyilkost keresünk, aki valószínűleg mindkettőnk mesterét meggyilkoltatta. Valamint még egy másik embert is keresünk, aki talán segíthet nekünk a gyilkos nyomára bukkani.
- Hogy szeretnétek megtalálni a gyilkosok vezérét?
- Az egyetlen nyom amit elindulhatunk egy címer. Aranyból van, de nem tudjuk kinek a jelképe. Hallottam korábban, hogy él Ardoran városában egy idős férfi, aki szinte a világ összes címerét ismeri. Ugyanis egész életében címerek kutatásával foglalkozott. Ő talán megtudja mondani kié a címer. Akkor pedig bosszút állhatunk rajta. Remélem még él az öreg.
- A gyerekekkel mi a célotok? Magatokkal akarjátok vinni őket?
- Ameddig szükséges igen. Ha találnánk valakiket akikben bízhatunk és nevelnék őket amíg megtaláljuk a szüleiket, akkor rájuk bíznánk. Ha egyáltalán még életben vannak a rokonaik.

- Megkérdezhetem kik voltak a mestereitek?
- Ti elfek vagytok, nem emberek. Így elmondhatom. Turboc barátomat Fergen mester, engem pedig Yaztromó tanított.
Az elf asszony csodálkozva felállt és teljesen el volt kerekedve a szeme:
- A jóslat bevált. Ti lesztek azok, akik majd egykor segíteni tudtok abban, hogy hazajussunk. A mesteriteket jól ismertem, ők segítettek, hogy legalább idáig eltudjunk menekülni a nagy káoszban. Most már tudom, hogy ti különleges emberek lehettek, hiszen a mestereitek az utolsó éveiket az életükből nektek szentelték.
- Örülök, hogy ilyen nagy tetteket vártok el tőlünk, de nem hinném, hogy ennek van valóságalapja.

- Higgyétek el. Majd meglátjátok bekövetkezik. Szeretnék bocsánatot kérni az eddigi viselkedésünkért, de sajnos az emberek többsége nem szívesen fogadott egyén. Ti most már a vendégeink vagytok. A híretek az elfek között hamar el fog terjedni. Erről gondoskodom. Megesküszöm az elf nép nevében, hogy mi mindig segíteni fogunk titeket és a titkos küldetést – amit sajnos én sem ismerek – de megváltoztatja a világot.
- Nem haragszunk. Az előzmények után ezt teljesen megértjük.
- Felajánlom a számotokra, hogy ha éltek a lehetőséggel, ameddig a gyerekek szüleit nem találjátok meg, mi befogadnánk őket és úgy nevelnénk őket, mint saját gyermekeinket.

- Köszönjük. Elfogadjuk. Tudjuk, hogy népetek nagyon becsületes és bátran számíthatunk rátok. A gyerekek túlzottan lelassítottak minket, de nem hagyhattuk őket magukra.
- Gyertek velem! - Caitlin kilépett a ház előtti tornácra. Intett a kezével, hogy a két harcos álljon mellé.
Az elfek hamar odasereglettek vezetőjük köré. Nagyon fegyelmezettek voltak, csendben várták vezetőjük szavait.
- Igen tisztelt elf testvéreim! Nagy nap ez a mai. A jóslat valóra vált. Egykori segítőim Fergen és Yaztromó tanítványai megérkeztek falunkba. A mellettem álló két emberről van szó. Ők azok.
Az elfek hatalmas újongásban törtek ki.

- De ne feledjétek. A jóslat úgy szólt, hogy a segítségüknek köszönhetően majd valamikor visszatérhetünk szülőföldünkre. Arra kérlek titeket, hogy segítségetek őket mindenben. Lehetőségeitekhez képest az összes elfnek mondjátok el. Tudom, hogy elvagyunk zárva a külvilágtól, de amit csak tudtok ennek érdekében azt tegyétek meg. Új barátainknak egy szivességet ígértem. Az öt embergyermeket befogadjuk és szeretetben fel is neveljük. Szeretném ha jelentkeznének családok, akik befogadnák az emberpalántákat. Erre addig lenne szükség, ameddig nem találják meg a szülőket.

A gyerekekért rengeteg család jelentkezett. Az elf gyerekek körében egészen „feloldódtak”. Az este folyamán ünnepséget rendeztek és természetesen a vendéglátás elsőosztályú volt. Borgan odament a két baráthoz, akik éppen nézték, hogy mulatnak az elfek a tűz körül.
- Beszéltem Caitlinnal és úgy döntöttem szeretnék veletek tartani. Valamint szeretnék bocsánatot kérni a korábbi viselkedésemért.
- Semmi baj. Megértjük és volt rá okod. Tarts nyugodtan velünk. Caitlin biztos elmondta, hogy kiket keresünk. Bár nem igazából értjük, hogy milyen módon fogunk mi tudni segíteni a problémáitokon.
Természetesen lehetőségeimhez képest próbálok elvegyülni köztetek emberek között. Azon pedig ne gondolkozzatok, hogy milyen módon segíttek nekünk. A próféciában csupán utalások vannak. De tudjuk azt is, hogy a saját utatokat kell járnotok és megfognak történni a dolgok.
Hát úgy legyen. Szerintem ideje lefeküdnünk, mert hosszú út elé nézünk. Elbúcsúztak egymástól és elmentek lefeküdni.