Andenon küldte be 2015. 07. 24., p - 16:01 időpontban

Shakrak'h éppen erőt gyűjtött a tanácskozás után. Így is érezte Gurdon varázserejét. A tanács vezetője és még néhány  alacsonyabb rangú vezető volt még jelen. Ők is érezték persze ezt. A tanács vezetője volt a leghatalmasabb démon hála a régi sikereinek, de ezt már sokan vitatták. Szerették volna, ha átadja a helyét egy aktívabb, kezdeményezőbb, harciasabb és fiatalabb démonnak. Többek szerint erre szükség is volt azért, hogy végre győzedelmeskedjenek a fény felett. Ezek az ellenállások egyre erősebbek lettek, ahogy telt-múlt az idő. A legtöbb szervezkedés persze titokban a háttérben zajlott. Sokan Shakrak'h-ot akarták a tanács következő vezetőjének. Nem volt egyértelmű előnye neki sem a többiekkel szemben. Jól tudta, ha most jelentős sikereket ér el, akkor egyértelműen ő kerül ki győztesen. Ráadásul elsöprő többséggel. Egy ősi szabály szerint csak egy démon léphette át egyszerre a kaput és lehetett a földön. Ezt csak a kapu őrzői tudták, így legegyszerűbben az ő lefizetésükkel hághatták át ezt a szabályt. Shakrak'h nagyon jó meggyőző képességgel rendelkezett. Elhitette velük, hogy ő lesz biztosan az új vezető és ha most segítik, akkor maguk mellé veszi őket és ők is vezető szerepbe kerülnek. A nagyúrral tartott még három másik harcos. Teljes hűséggel voltak uruk iránt. Bíztak a sikerben. Most gyors és diszkrét akcióra volt szükség.

Mindezek ellenére nagy veszéllyel járt az egész. Hiszen, ha kiderül azonnal rabságba vetik őket. Akkor pedig nem sikerült a hatalomátvétel. Shakrak'h csak abban bízhatott, hogy az őrök a saját büntetésük miatt tartják a szájukat. Mivel Nerlon fogságban volt, így mindenkinek természetes volt, hogy visszatér a földre. A cselét persze az érintetteken kívül senki sem tudta. Amire készült, arra a tanács engedélyére lett volna szükség. Tudta, hogy azt semmiképp sem kapná meg. Fel akarta gyorsítani az eseményeket. Elfogyott a türelme. Haladéktalanul meg kell kezdeni a támadásokat!


Turboc javaslatára elmentek kicsit kikapcsolódni. Mint utóbb kiderült, a bár ahova jutottak egyben bordélyház is volt. Kezdetben ezt nem is sejtették. Borgan teljesen fel volt háborodova az „ember-nőstények” lenge öltözetén és nyílt szexuális célzatú viselkedésükön. Zenére riszálták magukat és általában az előadás végére pucérra vetkőztek. Az elf már ott akarta hagyni őket, amikor is következett az est fénypontja az utolsó fellépő. A nő különleges szépség volt. Magas volt, karcsú és elég nagy keblekkel nyűgözte le nézőközönségét. Szőke, hosszú haja a derekáig ért, a füle viszont volt a legmeglepőbb.
- Félelf! - hördült fel Borgan.
Felháborította őt, hogy egy elf, ha még csak félig is az, ilyen alantas dolgokat képes tenni. A fogantatása is már felért a legnagyobb bűnök egyikével. A nőt Sheela-nak hívták. Nagyon kifinomult érzékekkel rendelkezett és így felfigyelt a három szokatlan jövevényre. Elf és emberi szüleitől a legkedvezőbb tulajdonságokat örökölte. Ennek ellenére az embere többsége elutasító volt és egyszerű fattyúnak találták őt. A bemutató után magára kapott egy egyszerű ruhát, ami nem túl sokat takart gyönyörű idomaiból. Odalépett az asztalukhoz és se szó, se beszéd leült közzéjük. Ronan görcsösen szorította a hüvelykujján lévő gyűrűt és mind a hárman tátott szájjal bámulták a szépséget. Gyorsan üdvözölte őket, majd a lényegre tért:
- Kicsit később gyertek fel hozzám. Beszélni szeretnék veletek.
Kis idő elteltével valóban feljutottak hozzá. Az őrök gond nélkül beengedték őket, de gyanakodva és kétkedéssel méregették őket. Sheela ritkán fogadott vendégeket. Munkatársaival ellentétben nem osztotta meg az ágyát mindenféle jöttmenttel. Szüksége volt a pénzre, de nem minden áron. Csak kényszerből foglalkozott ezzel. Törékenynek tűnő alkata hatalmas erőt rejtett. Egész életében valami többre vágyott. Egy rabszolga elf nő gyermekeként látta meg a napvilágot. Apját még csecsemőkorában megölték. A bűne az volt csupán, hogy a tiltás ellenére egy elfnek nemzett gyermeket. Édesanyja nehéz, sanyarú sorsa ellenére mindenre megtanította, amire tudta. Gyűlölte az embereket, mert megfosztották attól, hogy az édesapját ismerhesse. Az elfeket is, mert kitagadták amikor megtudták, hogy anyja egy részben emberi fattyat hord a szíve alatt. Megtanította több nyelven beszélni, harcolni és még ki tudja mi mindenre. Általában látta a nézőkben a viszolygást iránta, ezt viszont a három harcos felől nem érezte. Lefürdött és jóval elegánsabb ruhát öltött magára. Megszokta, hogy milyen hatással van a férfiakra. Ezt a képességét sokszor kihasználta. Most viszont erre nem volt szüksége és emiatt szolidabban öltözött fel. Tudta, hogy ha túlzottan zavarba hozza őket nem tudnak beszélni megfelelő módon. A beszéde ettől függetlenül is megnyerő volt. Szépen artikulálva, választékosan beszélt.
- Üdvözöllek titeket messziről jött vándorok. Köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívásomat. Szokatlan dologról szeretnék veletek beszélni. Közületek mindannyian, de főleg ő – mutatott Borgan felé – érzitek, hogy valami nagy változás van a világunkban. Valami fenyegetés közeledik. Néhány éve a csáberőmet bevetve egy gazdag, befolyásos nemes szabad emberré tett. Szinte nem változott semmi. Szabad vagyok írásban, de ugyanennek a porfészeknek a fogja vagyok. Nem ezt szeretném mindig csinálni. Az emberek szinte mindegyike megvet a származásom miatt. Nem szeretnék itt senyvedni. Ti két külön faj képviselői vagytok. Ettől függetlenül semmilyen gyűlölettel nem rendelkeztek egymás iránt. Láttam és éreztem, hogy egyenrangú félként tekintetek egymásra. Valamilyen közös cél érekében, egy csapatként tudtok tevékenykedni. Tudom talán túl gyors leszek, de el tudnátok közöttetek egy félig elf, félig ember női harcost?
Teljesen váratlanul érte őket a kérdés. Borgan azonnal elhárította a válaszadást azzal, hogy ebben a két ember dönthet, hiszen ő csak kíséri őket. A két harcos lelke mélyén tudta, hogy megbízhat ebben az ismeretlen nőben. Eszükbe jutott, hogy senkiben sem bízhatnak, de akkor is szükség volt minden segítségre. Sheela izgatottan várta a választ. Eközben eszébe jutott a jóslat, amit gyermekkorában hallott és most érezte, hogy valami többre lehet hivatott ezeknek a harcosoknak az oldalán. Nem akarta ezzel befolyásolni a döntésüket. Szerette volna megnyerni a bizalmukat, de ezt korainak érezte, hogy elmondja nekik. A bizalmat ki kell érdemelni.
- Sheela köszönöm a bizalmadat. Engedd meg, hogy én is őszinte legyek veled. Olyan feladat végrehajtása közben vagyunk, hogy az életünk is állandó veszélyben van. Most még el sem mondhatjuk miről van szó – mondta Ronan.
- Engem nem érdekel. Szeretnék olyan emberekkel, elfekkel tartani, akik szemet tudnak hunyni a múltam felett és az alapján ítélnek meg, amit majd teszek.
- Érezzük, hogy megbízhatunk benned és ha az sem tart vissza, hogy az életed veszélyben lesz ettől kezdve, akkor gyere tarts velünk – mondta Turboc.
- Köszönöm! Annyira boldog vagyok. Rászolgálok a bizalmatokra. Összepakolom a holmijaimat az útra és egy óra múlva találkozunk a bár mögött.
- Rendben. Várni fogunk.


Ash és Gurdon egy erdőben bújkált. Rendkívül rossz állapotban voltak. Gurdon furcsállta, hogy még nem találtak rájuk. Bár tudta, hogy csak idő kérdése lehet.
- Herceg létemre úgy nézek ki, mint egy mocskos paraszt. Messze van még a királyi palota?
- Caenlot területe már csak egy határnyira van. Addig viszont át kell vágnunk még jó pár veszélyes területen.
- Unom már a folytonos menekülést. Szeretnék normális emberi életet élni. Inkább halok meg, mint egész életemben bújkáljak.
- Ne légy hálátlan! Felneveltelek, védelmeztelek, tanítottalak és most nem akarok közel a cél előtt elbukni!
- Ne haragudj! Csak olyan hosszú ez az egész. Nerlon se bukkant fel. Talán már nem is él.
- Ilyet ne is mondj! Érzem, hogy él csak valami akadályozza őt és emiatt nem tud most segíteni nekünk.
- Remélem minden úgy alakul ahogy gondolod. Hosszú ideig nem csinálhatjuk ezt az egészet.
Gurdon jobban őrlődött, mint az kifele mutatta. Mióta két régi barátja meghalt, tudta az ő élete is veszélyben van. A Nerlon által létrehozott védelem is pillanatokon belül szűnt meg. Tudta ez azt jelenti, hogy a bajok nagyon súlyosak.
Nerlon igazi titkát kevesen ismerték. Talán ez nem is volt igazán titok, hiszen régebben jóval többen tudták. Ezek közzé tartozott ő is. Ő tudta, hogy ez nem legenda vagy kitaláció. Ezt a herceggel is közölte. Ash ezt hitte is meg nem is. Ennek ellenére is tudta, hogy valami igazságtartalma kell, hogy legyen a dolognak bármennyire is nehezen hihető. Gurdon már régen megbékélt a gondolattal, hogy meghalhat. Nem emiatt volt nyugtalan. A herceget még nem érezte elég felkészültnek, hogy segítsége nélkül meg tudja állni a helyét. A jelekből egyértelmű volt számára továbbá, hogy Nerlon egyáltalán nem képes jelenleg befolyásolni az eseményeket. Azzal, hogy a menedék már nem létezett tudható volt, hogy az irányítás a démonoké. Nagyon gyengén érezte Nerlon erejét, de nem tudta elképzelni, hogy haldokolna. Valami másról kell, hogy legyen szó. Szerencsére mind a három pecsét biztonságban volt. A nyakában lévőt erősen megszorította. Nem bírta meghatározni a két tanítvány helyzetét. Azt érezte ugyanakkor, hogy jelenleg az életerejük erős. Nagyon rossz előérzete volt. Érezte, hogy a démonok valamire készülnek. Soha már, mint a legutóbbi nagy vereségük óta nem mertek nagyobb létszámban  átjönni a világukra. Invázióhoz még kevesellte a mostani haderejüket, ugyanakkor a malmukra hajtotta a vizet, hogy a káosz uralkodott minden nép között. A legjobban az emberek gyengültek meg. Elvesztették a szövetséget a többi fajjal, többet között az elfekkel is. Ezen kívül nem volt a király  menekülése óta egység. A folyamatos harcok nagyon legyengítették őket. A földrészen leszámítva a Nagy Rémek Erdejét semmilyen más faj nem volt jelen. A fény népeinek bukása az emberekkel kezdődne. Amikor a gonosz megerősödne, akkor pedig a többi földrész és a teljes bolygó ellen indulna. Mivel külön-külön egyik faj sem lenne elég erős, hogy megállíthassa őket, csak idő kérdése lenne, hogy mikor bukik el mindenki. Örök sötétség időszaka jönne el. Az a világ pedig már alkalmas lenne, hogy más sötét fajok is megtelepedjenek. A növény és állatvilág is megszűnne létezni jelenlegi formájában. Gurdon mindig beleremegett ebbe a gondolatba. Nem értette miért hagyhatják ezt a régi istenségek. Nem tudta elfogadni azt, hogy csupán sértettségük miatt magára hagyták ezt a világot. Egyetlen egy utolsó védőbástyát hagytak hátra, de ez most nagyon távolinak tűnt. Bele sem mert gondolni mi lenne, ha a pecsétek rossz kezekbe kerülnének. Akkor nagyon sötét korszak következne.
Nem volt jó ötlet, hogy ennyire túl biztosítva a titkos fegyver használata. Tovább nehezítette a dolgokat, hog Nerlon nem osztotta meg az ezzel kapcsolatos tudását. Védőbástya szó szerint és átvitt értelemben is. Egyedül annyi volt biztos, hogy valahol a földrészen található. Ez pedig egyáltalán nem szűkítette le a lehetőségeket. A tudatlanság most nagyon hátrányos volt számukra. Elképzelései voltak persze ezzel a hellyel kapcsolatban, de ez nem volt több feltételezésnél. Ash gyakran úgy gondolta, minden szava igaz. Ez az idős férfi feláldozta az egész öregkorát érte. Sokszor – bár ezt még magának is nehezen vallotta be – nagyon haragudott magára. Olyan nagy elvárás volt rajta születése óta, aminek terhét nehéz volt viselnie. Idős mestere nem érdemelte ezt tőle ettől függetlenül. Azokban az időkben, ami a fehérnéppel való mulatozással töltött el tudott feledkezni ezekről. Sérülését még érezte, de emlékeztette is arra, hogy az életét kinek köszönheti. Izgatott volt, hogy ha sikerül minden, hamarosan láthatja a palotát ahol az apja uralkodott. Ez viszont jelen helyzetükben nagyon távolinak tűnt.


Nitzia kit ült a tornácon és a csillagokat nézte. Az álmaitól már nem félt, egyre jobban értette miről álmodik és ez már nem rémítette meg. Inkább izgatottabban várta estéről estére milyen új dolgokat tudhat meg. Napközben sokkal nehezebb lett volna elmélyedni a látomásokban. Nem beszélve róla, hogy előbb-utóbb biztosan bolondnak nézték volna. Sokat segített neki az öreg boszorkány és így a képességei felett egyre jobban ura lett. Eredeni napról-napra jobban kikerekedett. A gyermek állapota teljesen rendben volt, ezt gyakran vizsgálta az erejével. Gyerekkorukban is nagyon erős volt a kapcsolatuk és ez most sem volt másképp. Az összes testvére közül a legközelebb ők álltak egymáshoz. A lelke is békére talált, hogy el tudta rendezni magában a féltékenységet. Az érzései persze nem változtak, de nem akart egy hisztis kis liba lenni. Eredint ezért nem hibáztatta és nem is hibáztathatja. A két szerelmes szív már jó ideje egymásra talált. Ha jobban belegondolt akkor rájött, hogy örül annak hogy ők ketten ilyen boldogok egymással. A látomásaiban új dolog is elkezdődött. Már nem csak Ronannal és Turboccal kapcsolatos dolgokat látott. Látott olyan általa soha nem látott lényeket amelyeket könyvekből tudott azonosítani. Ezeket a könyveket a fiatalabb testvérei mesekönyvei között találta. Tisztában volt azzal, hogy milyen rémület uralkodna az embereken, ha tudnák, hogy ezek a teremtmények mostanában többen is a földre léptek. A legborzasztóbb az volt, hogy nem csak látta őket hanem a gondolataikat is bizonyosan jól értette. Kegyetlen gyűlölettel viseltettek minden nem sötét teremtmény ellen. A céljuk pedig egyértelmű volt és ennek rendelték alá minden dolgukat.
A cél szentesíti az eszközt. Ezekben az eszközökbe pedig nem sokat válogatnak. Ebbe a dologba beleborzongott. Lelke mélyén tudta, hogy Ronan és társai valamint a démonok között nagyon jelentős összefüggés van. Előbb-utóbb ők fogják megvívni a harcot egymással, ezáltal minden fény teremtmény mellett. Nagyon egyenlőtlen küzdelemnek érezte ezt. Az emberiség megosztott. Nincs központi hatalom. Még ha a két leghatalmasabb varázslóktól tanultak is, nem értette milyen esélyük lehet velük szemben. Biztos volt azonban abban, hogy nem potyára ők a kiválasztottak. Örült annak, hogy nem esett áldozatul az a néhány könyv a háborút követő könyvégetésnek. Valaki úgy hitte ez csak mese. Bár volt sok olyan dolog, melyet már ő sem igazán tudott elhinni. Hatalmas repülő szörnyetegek, melyeknek a puszta látványa is ijesztőbb volt, mint akár egy démon horda. Igaz jobb lenne egyiket sem átélni ezekben a zavaros időkben. Nem hiányzott neki most senki. El sem tudta képzelni, hogy valamikor majd rá talál újra a szerelem. Most még túl korai lett volna. Tanult a könyvekből, sokat segített testvérének és az álmokon gondolkozott. Egyáltalán nem unatkozott, lefoglalták őt ezek a dolgok. Teljessé tette az életét. Ő is nagyon várta már a születést. Jó nagynénje akart lenni a gyermeknek. Úgy érezte, hogy most az ő feladata vigyázzon unokaöccsére. Olyan volt mintha ezt valami vagy valaki sugallná neki. Próbálkozott azzal is, hogy irányíthatóan jövendöljön meghatározott dolgokról. Ez még nem igazán működött neki. Nem keseredett el, nem adta fel, csak idő kérdése az egész, hogy megfelelő módon ura legyen a képességeinek. AZ öreg hölgy csak ennyit mondott, hogy türelem még sok ideje van. Ezt az erényt volt a legnehezebb elsajátítani. Mindent azonnal szeretett volna. Azért napról-napra egyre jobban ment ez neki. Sikerült egy olyan kapcsot kiépíteni Eredinnel, aminek köszönhetően mindig érezte milyen állapotban van.


Darton le-föl sétált a szobájában és dühösen szemlélte a vár udvarán készülődő seregét. Korainak érezte az összecsapást és ezt a démon előtt sem tartotta magában. Hevesen vitatkoztak, amikor megérkeztek a túlvilágról. Rájött, hogy az ő szava semmit sem számít. Csak az van amit ők akarnak. Nem más csupán egy báb, az ő feladata a földön parancsaikat végrehajtsa. Azt teheti, amit Shakrak'h megenged neki. Ez teljesen felpaprikázta. Egy démon is bőven sok volt, nemhogy még három újabb. Ezek sem voltak barátságosabbak főnököknél. Darton mindent megtett volna hatalma megtartásához és most tudta a legjobb, ha látszólag együttműködik velük. Egyelőre még nem tudta hogyan szabaduljon meg tőlük, ha eljön az ideje. Caenlot legyőzéséig szüksége van rá.
Titokban járt bent Nerlonnál és eleinte arra gondolt, hogy telebeszélte a fejét vagy valami rejtélyes módon megigézte. Később tudta nem alaptalan az a feltevés, hogy amint nem lesz rá szükségük a démonoknak végezni fognak vele. Egyelőre viszont voltak sokkal sürgősebb dolgok. Esteledett és lassan a harcosok abbahagyták a gyakorlatozást. A szajhákkal kezdtek el foglalatoskodni amit Shakrak'h külön kérésére hozattak a várba. Darton tartott attól, hogy a zsoldosok másnap fáradtan, összeszedetlenül indulnak az ütközetbe. A démon azt mondta nyugodtan szórakozzanak a katonák, mert a csata kimenetele nem kérdéses. Miközben ezt mondta Dartont kirázta a hideg, mert ezt olyan szenvtelen, gúnyos hangnemben tette mintha előre látná a jövőt. Ő ezt teljesen másképp gondolta. Tudta, hogy ezzel csak feleslegesen herdálják az erejüket. Pihenni, koncentrálni kellene hiszen a harcban minden tartalékra szükség lesz. Ekkor egy váratlan kopogás riasztotta fel elmélkedésében. Tudta, hogy egyik leghűségesebb besúgójának egyike lehet hiszen a megbeszélt módon kopogott. Ez egy egyezményes jel volt. Jelzett, hogy tiszta a terem és fogadja látogatóját.
- Uram! Jelezte, hogy szóljak ha valami gyanúsat észlelünk. Egyik nem túl régi zsoldosunk miközben mindenki a szórakozással van elfoglalva elindult Zabura földje irányába.
- Áruló!
- Feltartóztassuk uram? Biztosan figyelmezteti a támadásunkra.
- Nem kell. Úgysem tudnak mit tenni a támadásunk ellen. Hajnalig már igen kevés az idő.
Csodálkozott ugyan a besúgó, de elbúcsúzott vezérétől. Darton nem volt biztos abban, hogy semmit sem tehetnek a csatát előre tudva. Titokban remélte, hogy elbuknak és akkor végre megszabadulhat a sátánok uralmától. Ennek nem sok esélyt adott persze. Ugyanakkor ha vereséget szenvednek félő, hogy vérszemet kapnak a már legyőzött országok bujkáló ellenállói és nagyobb dolgokra szánják el magukat. Akkor pedig veszélybe kerül a jelenlegi hatalma és az élete is. Nem volt kedve most a szajháihoz, de szívesen kipróbálta volna a tiltott gyümölcsöt, Cetlint. Leült az asztalhoz és erős tömény itallal próbálta a hangulatát növelni. A hangulata helyett a gerjedelme növekedett. Valami újra vágyott. Dühítette, hogy Shakrak'h megtiltotta neki ezt a gyönyörű teremtést. Tudta sokan gúnyolódnak rajta a háta mögött emiatt. Sokszor látta őt és látta azt is, hogy virul ki napról-napra egyre jobban. Olyan szépség volt, hogy akár szokását megszakítva feleségül is vette volna. Akárcsak egy hercegnő. Persze nem érzett szerelmet. Gonosz szíve erre képtelen volt. Végül úgy határozott véghez viszi elképzelését.
Cetlin szobája előtt nem állt őr, mint ahogy az ágyasai előtt. Egy egész folyosó ki lett ürítve a számára. Csak Nerlon volt rajta kívül még ezen a szinten, hogy gond nélkül érintkezhessenek egymással. Mivel Cetlin beszámolt mindenről így Nerlon tudta, sejtette mi a célja ennek az elkülönítésnek. Ettől függetlenül sok mindent elmondott a lánynak, hogy tartsa benne a lelket. Tudta az idő meg fog oldani mindent. Elég optimista volt valami miatt. Darton lassan odaért a lány ajtaja elé. Csöndben nyitott be hozzá. Résnyire nyitva hagyta az ajtót, hogy legalább félhomály legyen bent. Különben az orráig nem látott volna. Enyhe idő volt, így nem volt szükség takaróra. Cetlin az ágyon feküdt és egy fehér hálóing volt mindössze rajta. Azonnal érezte magában az újra erőre kapó férfierőt. A lány mellé feküdt és elkezdte csókolgatni. Rögtön felriadt és kiabálni kezdett.
- Hagyjál békén! Segítség!
- Maradj csöndben! Hagyd magad, sokkal jobban jársz!
Cetlin tovább sikoltozott ami felbőszítette a férfit. Lendítette a kezét, hogy pofon vágja. Ekkor olyan dolog történt, amit legutoljára Nerlon felfedezésénél látott, de most saját magán tapasztalt. Egy hatalmas erőt érzett, ami felemelte a levegőbe és szempillantás alatt a falhoz vágta. Odarepült és az erőtől egy ideig nem is kapott levegőt. Amikor leesett a földre sajgó tagjait tapogatta. Szinte fel sem fogta mi történhetett. Valahogy megbabonázta a lányt – gondolta. Ezután nem mert már közeledni felé. Tudta ez olyan nagy erő amely képes akár az ő elpusztítására a démoni védőerők ellenére. Nem árulja el a démonoknak mi történt, mert akkor saját magát is lebuktatja. A lány ijedten figyelte a sarokban feltápászkodó támadóját. Rémült, riadt tekintetén látta, hogy teljesen értetlenül áll az előbbi dolgok láttán. Úgy döntött nem ő lesz, aki felvilágosítja erejéről és annak természetéről. Dühösen hagyta el a szobát és végül a háremében lelte perverz örömét. Agresszív, kegyetlen haragját senki sem értette. Néhányan maradandó sérülést szenvedtek, de volt három háremhölgy aki már nem hagyhatta el élve a várat… Lassan közeledett a hajnal, a támadás kezdete. A démonok egész idő alatt be voltak zárkózva és különféle démoni praktikákkal készültek a harcra. Már akkor úton voltak, amikor még meg sem pirkadt.


Borgan és Sheela szinte egyszerre rezzentek össze. Kifinomult érzékeikkel észlelték a veszélyt. A levegő feszültséggel volt teli volt. Sheela tudta az életük veszélyben lesz, ha itt maradnak. Utoljára akkor érzett hasonlót mielőtt ember apját megölték. Borgan még életében nem érzett ilyet. Nem tanulhatta meg mi az érzékelés, de biztos volt benne, hogy nem jó.
Összenéztek és egymás tekintetében látták kimondatlanul is tudták, hogy ugyanazt érzik. Nem voltak ijedősök az elfek most viszont tudták jobb lenne, ha hazáig szaladnának. Sheela megkérte Borgant, hogy mondja el mit érez. Erre az elf-nő még elmondta azt is, hogy mikor érezte utoljára ezt az érzést. Ez most sokkal erősebb volt, mint akkor. A két harcos jól tudta, hogy a természeti lények sokkal több mindent éreznek, mint ők emberek. Szívesen bosszút álltak volna mesterük gyilkosán ill. annak felbujtóján, de tudták az életben maradásra kell most törekedniük. Jelenleg nem voltak képesek nagyobb seregekkel szembeszállni hiszen csak néhányan voltak míg az ellenség nagy tömegben. Egy futár is érkezett később, akit Sheela egyik barátnője küldött. Ez megerősítette a megérzéseiket. Zabura földjét hamarosan lerohanják. Az emberek többsége persze mit sem tudott a készülődő támadásról és élték mindennapi életüket. Összepakoltak és rövidesen útra készen voltak. Sheela praktikusan pakolt össze. Úgy érezte még a halál is jobb, mint az eddigi élete.
Új útitársuk is nagyon kevés holmit rakott el. Ő is rendelkezett lóval, így ezzel sem akadt problémájuk. Zabura rövidesen lezárta határait. Kötelező sorozást rendelt el, bár az idő rövidsége miatt ezzel már csekély mértékben tudta növelni a haderejét. Senki sem dédelgetett hiú reményeket, majdnem mindenki tudta, hogy ki az esélyes ebben a csatában. Voltak akik dezertálni szerettek volna, voltak akik egyenesen azt javasolták, hogy a legjobb lenne megelőzni az egyenlőtlen küzdelemnek tűnő vérontást és kapitulálni majd önként átadni a területet. Zabura fejében ez meg sem fordult. Az életüket nem sokan szerették volna adni ezért a vezérért.  A földet már régóta nem érezték sajátjuként. Tudták Darton alatt sem lesz semmivel sem jobb a helyzetük. A településről még gond nélkül ki tudtak jutni, bár akadt egy kis intermezzo. A sorozótisztek itt is megkedzték már munkájukat. Sheela ismerettségét és női bájait vetette be, hogy új barátai besorozása felett szemet hunyjanak. Nem tudhatták, hogy valaki ettől a pillanattól kezdve figyelte őket. Amikor elindultak, akkor pedig többen követni kezdték kis csapatukat. A csapatban Sheela volt, aki észrevette őket. Ugyanis amikor kis időre megpihentek, üldözőik is megálltak. A következő pihenő alkalmával figyelmeztetni akarta társait a feltételezhető veszélyre, de akkor meg szeme elől tévesztette őket. Sheela lovagolt elöl, mert ő jól ismerte a területet. Utána következett Ronan és Turboc egymás mellett. A sor pedig Borgan zárta. Amikor a következő pihenőhelyről továbbindultak volna, az út mellett lévő kisebb erdőből egy csuklyás férfi lovagolt eléjük lovával keresztben elállva a továbbvezető utat.
- Megálljatok idegenek! Titeket kereslek már igen régóta!
Sheela felhúzta a szemöldökét. Egy idős férfit látott maga előtt. Kora miatt talán alábecsülte volna őt, de faja érzékeivel köszönhetően érzékelte milyen fura, hatalmas, rejtélyes erő veszi körül. Tudta nem egyszerű emberrel állnak szemben. Ezt Borgan is érezte és látták a néhány méterre a fák között bujkáló  tiszti egyenruhás másik, fiatalabb férfit.
- Ki vagy te és mit akarsz tőlünk? - kérdezte Turboc miközben mindenki a kardja markolatára csúsztatta a kezét.
- Ne féljetek, nem akarok ártani nektek. Szükségünk van egymásra.
Időközben a szemük megszokta a sötétséget és észrevették a távolban figyelő tisztet. Ronan és Turboc is előrántotta fegyverét. A tiszt közeledni kezdett hozzájuk látva a fenyegetettséget. Az öregember lehúzta fejéről a csuklyát, felemelte a kezét a mögötte érkező katonának. A tiszt megállt várt és figyelt.
- Mindenki tegye le a fegyverét! Én Gurdon vagyok, ti ketten pedig minden bizonnyal – mutatott rá a két harcosra – Fergen és Yaztromó tanítványai.
Mindenki tátott szájjal bámult az öregre. Itt állt előttük a régi idők utolsó fehér varázslója. Ronan eleinte biztos volt benne, hogy egy olyan személlyel találkoztak, aki végzett mesterévei is. Most tüzetesebben megvizsgálta a ruházatát. Nem fekete volt a ruha, hanem szürke a rárakódott portól. Yaztromónak is volt hasonló ruhadarabja, ahogy vissza tudott emlékezni. Tudta ez segítette a varázslókat szellemi erejük koncentrálásában, növelésében. Sokat nem tudott róla ő sem, hiszen harcosnak képezték őket. A három nagy hatalmú varázsló volt csak képes arra, hogy el tudják rejteni a sötét erők elől a rájuk bízott kiválasztott embereket. A kor persze ő rájuk is hatott. Ezt a varázslatot nehéz volt ilyen hosszú időn át fenntartani.
- Örülök, hogy találkoztunk. Mestereink sokat meséltek rólad.
- Nagyon nehéz volt rátok találnom. Csak amikor közel sodort egymáshoz a vakszerencse akkor érzékeltem a jelenléteteket. Érzem az aggodalmatokat a mögöttem lévő személlyel kapcsolatban. Ez teljesen alaptalan. Csak álruhát visel, így könnyebb volt elkerülni a katonákat. Ő nem mást, mint Ashton Clerens a trón várományosa, a herceg.
A hercegnek nevezett férfi közelebb lépett és meghajolt.
- Üdvözöllek titeket! Arra kérlek benneteket kezeljetek egyszerű emberként, hiszen jelenleg mint látjuk valóban ez a helyzet. Nem tudhatjuk visszaáll-e a régi egyensúly és abban lesz-e szerepe nekem. Ezt az emberek fogják eldönteni, ha megszabadultak elnyomóiktól. Mindannyian tudjuk mekkora veszély közeleg és hogy képesek leszünk-e rá legyőzni ezt.
A harcosok megrökönyödve néztek a tiszti ruhába bujtatott Ashra. Teljesen megdöbbentette őket ez a fordulat. Gurdon törte meg a beálló csöndet.
- Mennünk kell! Hamarosan rég nem látott támadás veszi kezdetét.
Hogy mennyire igaza volt azt még ő maga sem tudta. A sejtése, megérzése sem volt ehhez elég.


Cetlin már megnyugodott a korábbi események után. Tudta, hogy Nerlon szorult helyzete ellenére védelmezi őt és ez megnyugtatta. A varázslót ellenben jobban aggasztotta a hamarosan kezdetét vevő támadás. Ő is jól hallotta a készülődést. Ideje bőven volt gondolkozni és már úgy érezte tudja a megoldást a szabadulására. Nem akarta bajba sodorni ezt az ártatlan leányt, de nem tehetett mást. Aggódott, hogy Darton esetleg megakadályozza a tervét. Felfedezte Shakrak'h ötletét, mert a lány szemén keresztül felismerte az eszközt. A démon nem ismerte ennek a tárgynak a korlátait és azt sem, hogy amennyiben kapcsolatba lép érintés útján a lánnyal és gondolatban ad át információkat, akkor azokat nem tudja kifürkészni. Cetlin önként vállalta a küldetését, semmilyen ráhatással nem volt a lány döntésére. Minden megtett volna azért, hogy segíthessen rajta. Ez kölcsönös volt. A rács mágiája megakadályozta a mozgását, de nem mindent. Külső irányból nem volt védve, így Cetlinnel mindig tudott érintkezni. Tudta milyen szerencséje volt, hogy ez a kíváncsi lány rátalált. Így volt halvány esélye. Sokat vívódott, hogy van-e joga arra, hogy bajba sodorja őt. Felidézte a múltat és emlékeztette magát milyen nagyobb problémák is lehetnek és akkor nem egy ember, hanem az egész világ veszélybe kerül. Lehet már így is túl késő minden. Nem tudta, hogy ilyen hamar megindítják a támadást. Most kellett kihasználni a nagy felfordulást. Cetlin nehezen hagyta magára Nerlont, ő volt neki az egyetlen igazi barátja. Ugyanakkor örömmel vállalta el, hiszen ezzel öreg barátját talán megszabadíthatja rabságából. Nerlon szerénysége nem engedte meg, hogy mindent elmondjon magáról. Elég volt bőven annyit tudjon, hogy a démonok elleni harcnak kulcspontja az, hogy ő újra szabadon lehessen. Cetlin rövidre nyírta a haját és férfi ruhát szerzett. Bár a folyosót őrizték valahogy sikerült megoldania. Úgy döntött, hogy az ablakból ereszkedik le. Tudta most a harckészültség miatt csak soká fogják keresni. Egész életében a falujában lakott, most pedig egyedül el kellett jusson a királyi palotába. Egyes egyedül a nagyvilágban egy gyönge, törékeny lány. Ez bizony nem sok jóval kecsegtetett. Lovat készített elő a legnagyobb titokban. Megengedték neki, hogy szabadon mozoghasson, de néha nem volt túl könnyű lerázni a kémet, aki minden mozgását követte.
Most nem volt erre szükség. Mindenki készülődött, nem értek őrá vigyázni. Túl jelentéktelennek tűnt az ő személye ehhez az egészhez. Pedig ha tudták volna, hogy mekkorát tévednek! Feltűnés nélkül ereszkedett le és egy szalmakazalban landolt. Kicsit elszámította magát és felsértette a bőrét, de a sérülés nem volt vészes. A felnyergelt ló a váron kívül várta őt. Nem bízott meg senkiben, így nem osztotta meg senkivel a szökési tervét. Sikerült a várból kijutnia, mert nem a belső védelemmel foglalkoztak. Dartont nem kellett félteni, őt jobban védték hiszen tartotta attól, hogy a démonok megpróbálják kiiktatni. Bár abban az esetben nem nagyon lett volna esélyük. Nem ismerték az erejüket, de még a nap hatása alatt is igen erősek voltak. Óvatosan közeledett céljához. Szerencsére nem ütközött akadályokba, így hamarosan egy elhagyott istállóhoz érkezett. Egy fekete ló volt itt felkészítve a kilovagláshoz. Teljesen megizzadt az izgalomtól és a szíve hangosan vert. Kicsit megállt és még egyszer átgondolta az előtte álló feladatokat. Egyedül volt, de mégsem érezte azt a félelmet, mint régen. Ha kell meghal, de szabadon. Teljesen elhatározta magát. Bármi is következik megpróbálja mindenféleképpen végrehajtani ezeket. Rengeteg erőt adott neki a hite abban, hogy képes teljesíteni a dolgokat. Természetesen ruhát is cserélt, hogy minél észrevétlenebb legyen. Elindul a Caenlot területe felé vezető úton. Darton nem volt ostoba, így pontosan tudta sok általa gyávának tartott ember kihasználja a felfordulást és megpróbál nyugodtabb vidék felé menekülni. A hold lassan átengedte helyét a napnak. Már nem sok idő volt hátra.
Az érzékenyebbek szinte kitapintották a levegőben a feszültséget. Nerlon majd beleőrült, hogy tehetetlen. Átkozta magát, hogy ilyen buta csapdába esett bele. A démonok érkezésével felgyorsultak az események, erre nem számított. Cetlinnek volt másodlagos feladata is amennyiben találkozik a megfelelő személyekkel. Nerlonnak szüksége volt valamire. Egyelőre nem tudta hogyan szabadulhat meg a rabságából. Addig viszont amivel Cetlint megbízta, csak részmegoldás volt. Tudta, hogy a lánynak segítségre lenne szüksége, de szorult helyzetében ezt nem tudta sehogy sem megoldani. Cetlin időközben az országúton egyre több vándorlóval találkozott. A legtöbben gyalogosan tették meg az utat, mert a lovakat elveték Darton részére.


Caenlot országát is elérték a hírek a támadásról. Bár nem őket fenyegette a támadás, biztonsági okokból megerősítették a határokat. Fel kellett készülniük a nagy számú menekülő fogadására. Soha még ennyien nem menekültek ide. Az emberek már nagyon belefáradtak a különböző háborúkba.
Békés, nyugalmat szerettek volna.