Andenon küldte be 2009. 09. 20., v - 18:14 időpontban

- 1 -

A fejezetet javította: Sophie
Társszerző: Clau

A 1800-as évek Angliájában járunk. A földesurak élete egyre nehezebb a királyi családok egyre több nemesi jogot vesznek vissza. John Bagley birtokai melletti szomszédos területet egy nemesi család veszi meg. A 30 év körüli férfi már jó ideje egyedül vezeti a birtokot, hiszen édesapja tragikus körülmények között korán meghalt egy lovasbalesetben. Bár nemesi felmenői több évszázadra nyúlnak vissza John szeret egyszerűen öltözködni, ruházata alapján sokszor nem veszik észre, hogy ki ő. Viszonylag magas, és nemesi előjogai ellenére is munkában megedződött és kidolgozott erős testalkattal rendelkezik.

A jó kapcsolatok ápolása érdekében az új jövevények azonnal bált rendeznek, hogy megismerhessék a környéken lakó nemeseket. Johnnak egyéb elfoglaltságai miatt le kell mondania a meghívást, nem tud el menni.

A férfi néhány nap múlva meghívja barátait egy vadászatra. Minden jól megy, hiszen rengeteg vadat sikerül lelőni, mikor John a távolban egy közeledő lovast pillant meg, aki egyenesen feléjük tart és pontosan abból az irányból, amerre a vadászok is lőni szeretnének. Int társainak, hogy tegyék le a fegyvereiket, nehogy rá lőjenek a közeledő vendégre. Az érkező elé lovagol, hogy üdvözölje, és egyben figyelmeztesse is a veszélyre. John a kezével jelzi a lovasnak, hogy álljon meg. A kecses léptű fehér kanca hangosan felnyihog, majd megáll.

A lovon egy vonzó fiatal még 18 éves korát sem betöltő lány ül. Középmagas, vékony alkatú, világos és finom bőre van. Nemes kecses vonásaihoz nagy világosszürkés szemek társulnak. Minden porcikájából sugárzik a nemesi vérvonal. Sötét egészen mély, vöröses szőke hosszú haj teszi teljessé szépségét. Finom ruha van rajta, a szoknyája teljesen szétterül a ló hátán. Kezeit kis kesztyűk borítják, hátát pedig egy a nyakán összekötött köpeny fedi.
– Kisasszony kit tisztelhetek önben?
- Ezt én is kérdezhetném uram! - válaszolja felszegett állal a lány.
- Hölgyem ön lovagolt bele a vadászatom kellős közepébe és elriasztotta az összes vadat. Egyébként John Bagley, ennek a birtoknak az ura vagyok.
Az érkező kicsit zavartan néz körbe. A férfi pedig összehúzza a szemöldökét kissé mérgesen. Nem szokott hozzá, hogy egy nő ilyen hangon merészeljen beszélni hozzá.
– Ez itt az ön birtoka lenne? - kérdezi kétkedve.
- Igen kisasszony, ez a föld már több mint kétszáz éve a családom tulajdonában van. Talán kicsit eltévedt?
- Nem tévedtem – válaszolja a lány magabiztosan még mindig felszegett állal, majd végignéz a férfin.
- Ha nem tévedt el, akkor biztosan látogatóba érkezett.... Elnézést nem vártam vendéget, de természetesen egy ilyen hölgyet szívesen fogadok vendégként.
- Eszem ágában sincs feltartani önt uram! - folytatja lekezelően.
- Kisasszony éppen egy vadászat kellős közepén van. Nem túl biztonságos itt. Még valamelyik vendégem le találja önt lőni, mert vadnak nézi.
- Akkor ön mit keres itt? – kérdezi mélyen a férfi szemébe nézve. - Ha engem vadnak néznek, akkor tán túl sok bort ittak a vadászat előtt.
John nem kapja el a tekintetét, visszanéz ugyanolyan mélyen a lány szemébe.
– Nem nézem vadnak, csak éppen abból az irányból érkezett, ahonnan a terelők hajtják a vadakat felénk. Elég éles a nyelve önnek!
- Akkor elég rosszul végezhetik a munkájukat... magán kívül még senkit sem láttam. Úgy gondolja? - kérdezi a lány sértetten és kihúzza magát a lovon.
- Kisasszony még mindig nem tudom ki ön, és hogy mit keres itt. A munkásaimmal meg majd foglalkozok én.
- Jobban is tenné, ha nem az én időmet rabolná Mr Bagley.
- Honnan jött? Mert itt most nincs jó helyen – a vadászat miatt értem.
- Oda megyek, ahová akarok... A nevem Sarah McNamara. Most vettük meg a birtokot... úgy tűnik az öné mellett.
- Áh maguk az új birtokosok. Örvendek!
- Adtunk egy bált is... nemrég. De úgy tűnik ön nem jött el – feleli kicsit sértett hangon.
- Franciaországba kellett mennem. A segédem intézte addig a birtok ügyeit.
- Nem kértem, hogy magyarázkodjon előttem – válaszolja lekezelően.
- Nem hiszem, hogy ön előtt magyarázkodnom kellene. Egyedül a király előtt maximum.
A lány szájának szegletében gúnyos kis mosoly látszik.
– Nos... további kellemes... lovaglást... vagyis vadászatot.
- Köszönöm kisasszony! Önnek pedig kellemes napot kívánok. Egyébként a birtokhatár az ön mögött elterülő erőd széle. Remélem, mielőbb találkozunk újra.
- Magamtól is tudtam – válaszolja haragos szemmel majd megfordítja nemes vonású könnye kancáját és könnyed kis galoppban hazafelé indul.
John meredten bámul a távozó után. Soha életében nem találkozott még ilyen szemtelen ugyanakkor rendkívül bájos lánnyal.

Sarah dühösen vágtatatott haza. Egész nap szidja apja füle hallatára a szomszédot. Hogy milyen egy pökhendi és beképzelt alak. Apja csak legyint rá a dologra, és jókat mosolyog. Néhány nappal később Sarah édesapja egy kora délután átlovagol a Bagley birtokra. A szolgáló bejelenti a vendég érkezését. Díszes öltözetben, kalapban érkezik, fekete hosszú lovaglópálcával a kezében. Nyájas képű férfi, aki nem túl magas már kicsit pocakos és ősz hajú. John ezúttal elegánsan jelenik meg, Bár szereti az egyszerűséget, vendégeinek megadja a tiszteletet.
– Jó napot kívánok! John Bagley vagyok. Miben segíthetek uram önnek?
– Csupán arra gondoltam, hogy meglátogatom önt. Éppen a birtokomon lovagoltam, mikor eszembe jutott, hogy önnel még nem is találkoztam.
– Hallottam, hogy a lányommal már találkozott.
– Sajnos a bálra nem tudtam elmenni, külföldi ügyeimet intéztem. Ki is az ön lánya?
– Sarah McNamara. Úgy tudom áttévedt az ön birtokára is. A nevem Arthur.
– Igen, már emlékszem.
– Remélem nem volt nagyon sértő a viselkedése – mondja reménykedve.
– Nem volt sértő – feleli John füllentve.
– Tudja... őt nem mindig egyszerű kordában tartani – mondja kicsit elmerengve, majd a férfira mosolyog. - Minden bizonnyal ön sem ellenzi egy jó szomszédi viszony kialakítását. Nincs kedve átjönni vacsorára?
– Milyen vacsora lesz?
– Egy egyszerű vacsora, csak magunk között.
– Szívesen elfogadom. Köszönöm a meghívását.
– A feleségem nagyon fog örülni – válaszolja összecsapva kezeit. - Nos, akkor este hét körül várjuk – folytatja kifelé indulva a házból.
– Rendben, pontban 7 órakor ott leszek.
A távozó férfi biccent majd elmegy.

Este pontosan érkezik John a vacsorára. Egy szolgáló bevezeti a nappaliba, ahol Arthur már fogadja a vendégeket. A férfin kívül még olyan tizenkét fő van jelen, a környező birtokosok.
– Örülök, hogy eljött – mondja barátságosan, majd bemutatja a feleségének.
A nőn látszik, hogy fiatal korában nagyon csinos nő lehetett, most hallgatag, kedves mosolyú asszony. Johnt bekísérik az ebédlőbe egy hatalmas asztalhoz. Már többen helyet foglalnak ott és a vendégek ismerősként üdvözlik az érkezőt. Sarah szeme meglepetten kerekedik el, amikor felismeri a férfit. Ezúttal John elegánsan van öltözve, szinte belőle is árad a nemesség. A teljes ruházata ezt sugallja. A lánnyal szemben ültetik le és Sarah fürkészve keresi a férfi tekintetét. John zavarban van, de külső szemlélő ezt egyáltalán nem látja rajta. A lány rendívül szép ruhában van és kecses alakja akaratlanul is mágnesként vonzza a férfi tekintetét.
– Nocsak, a nagy vadász – mondja kicsit elmosolyodva az érkező szemébe nézve, mire többen feléjük néznek. – Sikerült valamit ejteni Mr Bagley, vagy a hajtói végleg elkallódtak?
- Üdvözlöm Sarah kisasszony. A hajtóim látták önt és emiatt nem terelték felénk a vadakat. Amúgy is a lovával messzire elijesztette őket.
- Fogalmazzunk úgy inkább, csak hatékonyabb volt a terelésem, mint a hajtóké.
- De azért nem maradtam éhen – feleli mosolyogva. - Mellesleg megismerhettem önt.
- Fogott tán egy nyulat? – kérdezi gúnyosan, miközben elkezdenek felszolgálni.
Az emberek néha nevetnek a beszélgetésen, és ide-oda jár a szemük a két beszélgető között. Sarah apja kínosan mosolyog.
– Hagyni kell a következő vadászatra is. Én pedig csak nagyvadakra megyek – válaszolja célozgatva.
- Ezt mondják azok, akik nem ejtenek el semmit.
Édesapja megköszörüli a torkát, és dühös szemvillogtatásba kezd lánya felé. Sarah édesen visszamosolyog rá, majd hamarosan mindenki enni kezd. Érdektelen dolgokról megy a csevely a birtokosok között. Sokan a saját helyzetüket fényezgetik. John meglepően szótlan és több vendég is csodálkozik ezen. Máskor ő szokott lenni a társaság központjában, hiszen az emberek szerettek vele társalogni. De most csak némán eszik, és a lányt figyeli. Többen próbálják bevonni a társaságba a férfit, de aztán egymásra lesnek a szótlanság láttán. Sarah tüntetőleg még felé se néz a férfinek. John két fogás között feláll és kimegy levegőzni. Sokan felnéznek a kimenete miatt még Sarah is. A birtoknak csodás kertje van, amit elmélyülten néz. Arthur zavartan néz vendége után, majd próbálja valami tréfával elütni, de azért feláll, és utána megy.
– Nagyuram... talán nem ízlett a vacsora?
- Semmi baj nincs uram. Kicsit kijöttem levegőzni, olyan jó friss a levegő.
- Ha esetleg a lányom sértette meg... - mondja aggódva.
John megköszörüli a torkát:
– Ugyan dehogy, csak kijöttem egy kicsit.
Erőt vesz magán, és újra mosolyogni kezd. Úgy dönt, hogy bekapcsolódik a társaságba. Bemegy, és jóízűen beszélgetni kezd a többi vendéggel. Nem szeretné, ha házigazdája kellemetlenül érezné magát lánya miatt. Arthur megkönnyebbülve nevet a többiekkel, ahogy John különféle érdekes kalandokat mesél. Sarah a helyén, némán ül és figyeli vendégüket.
– Uram, elnézést a kérdésemért, de gondolom a gyönyörű lányáért sorban állnak a kérők a birtoka határa előtt – mondja mosolyogva.
A lány dühösen pirul el és arca, valamint szeme szinte égeti a férfi bőrét.
– Miért? Látott valakit is a birtok előtt? – kérdezi felcsattanva.
- Nem úgy értettem. Elnézést.
Apja nem is figyel rá. Csak kínosan néz Johnra. Mindenki elhallgat, és érdeklődve figyel. John megköszörüli a torkát:
– Kisasszony, gondolom a szépsége más számára is nyilvánvaló, és sokan lennének boldogok önnel – ebből gondoltam.
- Főleg az olyanoknak, mint ön, akik még a vadat sem találják meg az erdőben.
- Nos természetesen, amint megtaláltam a lányomnak megfelelő férfit, megtartjuk a lakodalmat – feleli kerülve a választ.
John nem válaszol erre, már nem tudja, mit mondhatna. Nem szeretné súlyosbítani a helyzetet. Sarah Johnt nézi, majd feláll az asztaltól és szoknyáját kicsit megemelve, kiviharzik a teremből. Apja dühösen utána szól, de rá sem hederít, mire kínos mosollyal kér elnézést a vendégektől és próbálja másra terelni a szót.